Érzések

Most olyan semmi sem történik időszakom van,mégis zajlik és kavarog a világ körülöttem és velem. Ma több, ellentétes érzés ment át rajtam. Délelőtt teljes nyugalom. Hozzá kell tennem, ma volt egy próbaórám. Ezért is volt jó, hogy úgy éreztem, semmilyen akadály nem lehet előttem, amit le ne küzdenék. Délután már gondolkoztam, ami ilyenkor baj. Összeraktam a plusz anyagot, felöltöztem. itt még nyugodt voltam. Ahogy mentem az Iro-techbe nyomtatni, kezdett elfogni az a nyomasztó érzés, hogy ha mégse felelek meg, ha más sokkal jobb nálam, ha ... ha ... ha.... És volt még időm ezen gondolkodni, mivel az írószer boltban egy nő előttem nagy bevásárlást tartott és a pult mögött csak egy ember állt. Az egész család akkor ment el, és az apukát otthagyták, ő meg úgy pötyögte be a tételeket a gépbe, mint egy kezdő hatéves tenné. Pár oldal nyomtatnivalóval ácsorogtam egy feltehetőleg céget képviselő nő mögött, aki szétszórt volt és kapkodó és... ááá, megőrjített. Végre sorra kerültem, épp fizettem, mikor anya is hív, hogy hol vagyok, miket képzelek, ha nem érek oda, az én hibám lesz, stb. Jelzem, egy óra volt még odaérni.
Hazaértem 3 percen belül, addig elszívott egy cigit, és vitt Szekszárdra. Elmentem volna egyedül, busszal is, de azt mondta még pénteken, hogy Budapestről hazaér, és levisz, az sokkal egyszerűbb. A kocsiban nem sokat beszélt szerencsére, de amit párszor mondott, az is sok volt. Odaértem, egyedül bementem, egyeztettem a csoportot vezető tanárral, megtartottam az órát, majd elsétáltam a Skála parkolójába, ahol anya felvett és mentünk is haza. Vagyis útközben még megálltunk Csámpán a pacinál, de mivel magassarkúban mentem, nem nagyon volt kedvem homokot mászni, és gyorsan eljöttünk.
Az órát laza voltam, de dögmeleg volt, nem szellőztettek. Utána nyugodt és vidám. Csinibe öltözve sétáltam egy állás interjú után úgy, hogy jót remélhetek belőle. Jó volt. Hazafelé már elvesztettem az irányítást, és emiatt csökkent kicsit a jókedvem is. Hazaérve kerti munkába kezdtünk és anya felhúzott. Meggyet szedni küldött, de már csak a tetején van, így létráról kellett volna. Csakhogy én tériszonyos vagyok, és negyedóránál többet nem bírtam. bejöttem, hogy átvegyem a fűnyírót, és a többi aprólékos munkát anyára bízzam: kevésbé fárasztó, és a fűnyírásba nem lehet annyira belekötni, hogy így kéne, az nem jó, amúgy csináld... gondoltam én. Szerinte ezt sem tudnám megcsinálni, szóval hátramentem kapálni. Végeztem a tökágyással, és minden vágásnál dühből csaptam a földbe a vasat. Nem is bírtam, szét akartam repedni az idegtől. Pihentem egy kicsit és megcsináltam a virágágyást is. Megmosakodtam kicsit, ezalatt lehiggadtam, és kihoztam a hintaágyra a szivacsot. Ekkortájt hugi is kijött és gyepvágó ollóval intézte el a betonból előtörő gazokat. Leültem a hintaágyra és a kutyákat simogattam. Vártam, hogy mikor szól rám valaki. Nem mertek. Nem is jelentkeztem, hogy "kész vagyok, tegyetek a nyakamba még valamit, amit utálok". Kicsit cinikussá váltam ezen a ponton.
Aztán megjött Attila, és neki nagyon tetszett, hogy a kertben csináltam a dolgokat. Nekem az tetszett, hogy sportcipőben volt. Eddig nem is volt neki, egy hete mégis vett. Eddig piszkáltam, hogy nem lehet télen-nyáron fekete bőr cipőt hordani, kivétel nélkül mindenhez. Mostanra hatott és megváltozott tőle a tartása is. Az egész kisugárzása. Folytattuk együtt a kerti munkát és bár nem így képzeltem az estét, mégsem éreztem magam olyan rosszul. Incselkedtem volna, játszottam volna vele. Viccelődni lett volna kedvem. Fafűrészelés közben és máskor is sokszor tett olyan apró jelzéseket, mint egy érintés, egy gonoszkodó hangsúly, egy fél szó, amit csak én értek, egy ellopott hajgumi, és sokkal jobban éreztem magam. Estére elment, de most kevésbé vagyok magányos. Jól érzem magam.
Most elemző kedvem van. Összegezném a ma történteket, de túl sok, túl kusza és igazából kedvem sincs feleleveníteni, ráadásul nem tenne jót nekem sem. Mára elegem van magamból. Ennyi.